Béke Ithakában

(Mirkó Zubak - Öreg házak olaj, vászon)

Jobb karján a kötél meglazult. Nyújtózott. Az ének
Közelről zengett. Figyelt. Most megismerte:
Ők énekeltek, a szirének.
Rekedtes ének volt, kéjes, olajos. A társak aludtak.
Viasz tapadt fülükben. Álmodtak is. Arról, hogy hazajutnak,
S majd bosszút áll az ifja, vagy a véne!

Felnyögött, tehetetlen. No, hol vagy most, Pallas Athéné...?
A tutaj csattogva úszott, az ősz tenger feltárta rémes torkát.
Az ének távolodott. Vijjogtak a vitorlák.
Egyszerre félni kezdett. Megroggyant keze lába -

Felnyögött. Félt, hogy hazakerül Ithakába.

(Márai Sándor)