Szavak, mondatok. Szavak , amikkel megdobáltak. Mondatok, amiket utánad hajigáltak.
Méltatlan.
Ez az egy szó, ami formálódik ott bent.
Szavak, amikre már nincs válaszod. Mondatok, amiket nem lehet tovább fűzni.
Méltatlan.
Beléptél valahova, ahol nem méltóságodba léptél, hanem gyalázatodba.
Reggelre...hajnalra hatalmas karika a szemed alatt. Életed első karikája. Hiába simogatod, nem múló sötét folt.
Hasogat a hátad, derekad, kínzó görcsök a hasban. Sebeid belobbantak. Hány sebből is ? Vérzel.
Méltatlan.
Szólni is az. Szívcsönd. Nem kívánsz szólni, s mondani sem többet.
Csodák útja ? Igen az.A túlélés az egyik legnagyobb csoda. Hányszor is kell újjá születnünk Nikodémus? Igen, szeretem a kérdésedet kedves Nikodémus.Ott voltam veled, melletted, ott vagyok a kérdésedben.
Át kell mentened hitedet. Ép és szerethető vagy. Mégis...mégis...akkor is és csakazért is... létezhetnek szép és ép dolgok, ha te most nem is abban jársz.
Igen, ha lelked, ha hited átvergődik a túlsó partra.
Át kell vinned a szerelmet. Ki kell menekítened kincseidet egy összeomló építményből.
Látod őt pusztuló sivatagos félhomályában. Csengő hangja érdesre vált. Kerüli a tekintetedet.
Lélekzuhanás.Süllyedő hajó. Szokatlanul beszél. Alakja, formája, is változik. Arcának nemességét, szépségét csak pillanatnyi foszlányokban látod már. Távolodó kép. Szavaid már nem érnek el szívéig. Már nem nyúlhatsz utána. Fojtogató, rossz energiák körülötte. Kétségbeesett vergődés a hazugságok hálójában. Szinte harag van rajta, benne, mert tudja, hogy tudod és látod tisztán a vesztét.
De hát senkit sem lehet akarata ellenére üdvözíteni.
Pilinszky sivataga ez. Az ember drámája. A pusztulás evangéliuma.
