Nem vagyok én Jóisten, és nem adott nekem senki arra jogot, hogy felülbíráljam az eget, harcoljak ellene, harcoljak magam ellen, harcoljak a szép ellen. Azt néha nem értem, ha szeret, miért helyezett ekkora kígyót a lelkembe, miért nem engedi, hogy piff-paff levágjam a fejét és farkát, hogy soha ne tudjon fogával a farkába harapni.. hogy egyszer végre ne záruljon a kör, hogy egyenes utat járhassak.. ugyanakkor tudom (sajnos ma még csak azért, mert megtanultam), megkaptam az egyenes utat, de sok az eltévelyedett kő körülötte, melyek arra csábítanak, hogy mindannyit kipróbáljam, mert nagy okosságomban bizton tudom, hogy az egyenes útnál is fellelhető rövidebb... vagy természetemnél fogva szeretem ferdíteni az egyenességet, amit tudom megkaptam, ott szunnyad bennem a tűz, ragyogó és egyenes pásztát vág majd sötét életembe.. és a tó, melybe az eltévelyedett köveket dobtam kitisztul, nem háborog többé, de a bazi nagy kőnek emléke, mely vízét felkavarta, örökkön ott marad... a megtisztult tó szintje emelkedik a Jóisten akarata szerint...
(Beethoven: Moonlight Sonata 1. Adagio sostenuto)
