„A szabadság és a belső rend viszonya életünk, s ezen belül a művészetek egyik alapvető kérdése. A jazz-ben igen nagy a szabadság. Méghozzá a legjobb értelemben vett szabadság, amelynek semmi köze sincs a káoszhoz. A szabadság fennmaradásához szervezettség, önként vállalt, szigorú belső rend szükséges. A jazz-zenész önként vállalja - nemegyszer maga teremti meg - azokat a kötöttségeket, amelyek zenéjét szervezetté, vagyis áttekinthetővé és érthetővé teszik. A legteljesebb szabadságérzethez az ember úgy juthat el, ha önmagát szabadítja fel, ha kiteljesíti saját képességeit; amikor a jazz-muzsikus a lehető legmagasabb fokra fejleszti alkotókészségét és játéktechnikáját, birtokba veszi a zene kifejezési eszközeit, és megtanul uralkodni az anyagon. Amikor pedig mindez -többnyire csak a legnagyobbak játékában - bekövetkezik, akkor a muzsikus szabadságérzete a hallgatóra is átsugárzik. Ez a legtöbb, amit egy zenész a közönségének adhat."
(Gonda János: Jazzvilág)
