Ez is a Csodák útja. Hogy mostanában úgy esek be minden este az ágyba. Nincs idő és erő már agyalásokra.
Most a munka sok egy kicsit. Mindig valami sok egy kicsit. Egyensúlyozunk.
Hetek óta ma reggel volt picike idő magamra. Mert szántam rá. Széket, asztalt vittem ki a reggeli fényes teraszra. Virágot, könyvet, reggelit. Szalmakalapot. És köntösben ,olvasgatva, merengőzve, kávézgatva élveztem , hogy élek, hogy így élek, hogy itt élek.
A bögrémet rózsafejekkel tömtem tele,a lakásban minden vázában , üvegben csokor körülöttem. Május. És végre akácillat.
Egy akácillatú május, amiben nem vagyok szomorú.Annyi mindent összegyűjtöttem. Rájöttem, azért, hogy egyszer tovább adjam. Egyszer van. Mindig egyszer volt, de én erre csak most jöttem rá.Végre utol értem magam. Fölszálltam a saját vonatomra, elfoglaltam a trónt saját birodalmamban, hősnője lettem saját életemnek. És szeretném, ha ezentúl mindig egyszerben élhetnék...nem az egyszer voltban, nem az egyszer leszben, hanem az én egyszeri , itteni, mostani szépségeimben, az egyszer ittemben.
